Vedd magad körül könyvekkel, és tarts velem!

Kata könyvespolca

Meddig terjed az írói szabadság?

2018. november 19. - INSTANTWOMEN

Meddig terjed az írói szabadság?

Érzem a karakter sóhaját, az érintést, a hangot, ami majdnem elmegy őszinte lelkesedésnek, a szerelmet, a csalódást, a humort, a tragédiát, mely éppúgy megjelenik a műben, mint a gondolatok sokasága. Az írás a szabadságról szól. Kérdés, hogy meddig terjed az írói szabadság?

meddig_terjed_az_iroi_szabadsag.jpg

Azt mondja Tóth Krisztina, hogy „amikor az ember ír, androgün lénnyé válik”. Miről nem írhat egy nő, avagy létezik-e női irodalom? címmel tartottak előadást, ahol azt fejtegették, hogy nőként van-e tabu, avagy miről nem írhat egy nő? (Erről többet itt.) És akkor, amikor épp felszínre próbál törni a nagy nehezen saját önérzetem által elfogadott tragikus helyzet, már megint a rohadt nemi elsőbbség, és másodrendűség, miközben még mindig abban hiszek, hogy csoda történhet, na nem egészen azért, mert észreveszem, hogy érdemes ezt a civil illúziót választani, hanem mert a kérdés így elég nagy butaság. Szóval akkor a költőnők és írónők, és habkönnyű romantikus regények, vagy sztereotípiák a női irodalomról valóban elkezd zavarni.  Vannak ÍRÓK és KÖLTŐK és megannyi téma, amiről a szerzők írnak. Nekünk olvasóknak pedig van szabadságunk, hogy eldöntsük, mit olvasunk, és mit nem.  

Az irodalmi művek feladata, hogy valamit kiváltson az olvasóból. Ezért vesszük kézbe, ezért olvassuk el. Téves felvetés, főleg, hogy falnak megyek, ha a rózsaszín, habkönnyű, pihe-puha történeteken keresztül definiálják a női "könyvfogyasztókat", afféle romantikus olvasóként. Sőt, ami még rosszabb, hogy sztereotip vélemény, hogy egy könyv kizárólag nőknek szól. Ahogy az is téves felvetés, hogy a női szerzők csupán az imént felsorolt témákban írhatnak, mert nők.

Azt akarom, hogy megríkasson, vagy éppen erővel töltsön el, de ezt a férfiak is igénylik. Olykor egy Petri vers, ahogy arról ír, hogy gyakran úgy ébred, mint halála után (Reggel szoktál jönni), vagy ahogy Tóth Krisztina a Pixelben leírja a Mell történetét, mégis más a kettő. Aztán lehet, hogy eltalál több ezer embert nemtől függetlenül. Hogy létezik-e női irodalom?  Nem hiszem.

Aztán elgondolkozom, miről írhat egyáltalán egy író? Vagy inkább miről nem? Úgy kezdtem, hogy az írás a szabadságról szól, nem kellene az írók képzeletét tabuk közé zárni. Olvasom a mondatot, amit leírtam, de nem biztos, hogy teljesen igazam van.

„A szerzők valamivel nehezebb utat tesznek meg, mint a könyvbéli karakterek.”

És hogy meddig terjed az írói szabadság? Addig, amíg az író saját fájdalmát, csalódását előbbre helyezve kiírja magából azt, amit magába kellene zárnia.  

És akkor, amikor a szemeiddel lassan bandukolsz végig a sorokon, felemeled a fejed, aztán hirtelen, ott ahol érzed a karakter sóhaját, az érintést, a hangot, ami majdnem elmegy őszinte lelkesedésnek, a szerelmet, a csalódást, a humort, a tragédiát, mely éppúgy megjelenik a műben, mint a gondolatok sokasága, meglátod benne saját magad. Így már nem tetszik annyira, nem akarod érezni, sem hallani, sem a humort, sem a fikciót, ami tulajdonképpen a valóság, irodalmi mű lettél. Gondolatok ajándékba.

Az írás efféle szabadságról szól? -kérdezem magamtól.

Aztán arra gondolok, hogy mégsem. Nem kellene, hogy íróként tabuk közé zárjuk a képzeletet. Mégis bosszúból, csalafintaságból, vagy „élményfeldolgozásból” írhat-e valaki történetet a másikról? Minden szerző benne van a könyvben. Éppúgy a karakterekben, a csalódásokban, ahogy a boldogság is az övék, hiszen ők viszik előre a történet fonalát, és mozgatják a szereplőket. Pont így van ez a káromkodással is, hiszen nem a szerző káromkodik, hanem a szereplők a könyvben, mondja Tóth Krisztina. Egy jó regény közös emberi problémákat fogalmaz meg.

De mi van akkor, ha a történet velünk esett meg és a legféltettebb titkunkat fecsegi ki egy szerző? Irodalmi művé válik valami, amit saját magunknak sem szeretünk bevallani.  Legyen az csalódás, vagy épp boldogságunk töredéke.

Az igaz történeteket másképp olvassuk, részint a tartalmuk miatt, hogy valakivel ez már megtörtént, részint pedig szeretünk kukucskálni. A kíváncsiság pedig átlépteti velünk a határokat.

Az írás a szabadságról szól, mondogatom magamnak. A szabadság pedig nem korlátozható, ha irodalomról beszélünk. És a költőnő és írónő „kifejezések” helyett, inkább női érzések, és férfias érzelmek jelennek meg egy művekben.  És hogy éppen mire van szükségem nekem, neked, vagy neki, azt mindenki maga dönti el. A karakter sóhaját, az érintést, a hangot, ami majdnem elmegy őszinte lelkesedésnek, a szerelemet, a csalódást, a humort, a tragédiát, mely éppúgy megjelenik a műben, mint a gondolatok sokasága, pedig még emésztgetem. Valószínű, hogy örökké.

forrás: contextus.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyvespolca.blog.hu/api/trackback/id/tr5914380652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.