Vedd magad körül könyvekkel, és tarts velem!

Kata könyvespolca

Mutatjuk mit érdemes olvasni, ha orosz írókról van szó

2018. november 10. - INSTANTWOMEN

Ezen a héten a Topik orosz irodalommal foglalkozik.  Ha azt mondom orosz szerzők, sokunknak Ljudmila Ulickaja, vagy Tolsztoj és Gorkij  ugrik be. De ennyire nem egyszerű a helyzet, nem is olyan régen írta a Könyvesblog, hogy Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy orosz irodalmi kánont alkot. Nos, nem titok,  mint minden másba, ebbe is beleszólt a politika.  A jól ismert kötelezőkön kívül lássuk kik ma Oroszország irodalmi szereplői, vagy inkább egy kicsi szelet abból, - kánontól, politikai hovatartozástól függetlenül - , egyszóval mutatjuk mit érdemes olvasni, ha orosz írókról van szó. 

orosz_irok_fejlec.jpg

 Emlékszem 14 voltam, amikor Gorkij egyik könyve a kezembe került. Teljesen elájultam az Anya nyelvezetén, hogy tud valaki ennyire másképp írni a szomorú, szenvedésekkel teli életről, mint Gorkij? Nem mellesleg a főhős a szenvedést, és a szomorúságot teljesen törvényszerűnek, normálisnak tartja, a karakter félelme tapintható a műben. És az anya fejlődése a könyv végére révbe ér, a regény végére már "megszállta szívét a bátorság.” Vagy ott van mindjárt az Anna Karenina, Tolsztoj talán leghíresebb műve. Anita azt mondja róla, hogy kortalan, örök érvényű mondanivalóval bíró szépirodalmi mű. Ebben persze teljesen egyet értünk. Az alapvető emberi értékeket és drámákat alapul vevő irodalmi művek sosem évülnek el. Tolsztoj, saját sorsának elemeit, konfliktusait, vívódásait is elhelyezi a regényhősök életének vonalában. Ebben a műben is megjelenik a szorongás és a tragédia a mű végén.  Tolsztoj nyilvánvalóan beleszőtte Anna és Vronszkij harcába a saját életének konfliktusait, mégpedig a függetlenség feladásának lehetetlenségéből adódó lelki szorongásait.

Erőszak, trágárság és egy jó regény (?)

A következő író, nem épp a szimpatikus szerzők közé sorolható, és ez a jelző az írói tevékenységre is némileg árnyékot vet.  Azt írja róla a Litera, hogy munkássága túlnyomórészt politikai eszmék hirdetéseként jelent meg, s ezek a művek napjainkban ideológiailag nemkívánatosnak minősülnek. Eduard Limonov az a szerző, akire tökéletesen illik a közhely: lehet utálni, lehet imádni, de közömbösen nem lehet mellette elmenni. Az Ez vagyok én, Edicska című regényével a nyolcvanas években világszerte sikert aratott.

limonov.jpgEgy fiatal orosz költő a hetvenes évek közepén egyszer csak New Yorkban találja magát: ment ő is a sok ezer, főleg zsidó származású emigránssal, de legfőképpen a szerelmével, Jelenával együtt, hogy megtalálja a szabadságot és emberi méltóságát.

S aztán pillanatok alatt az élet legaljára kerül - segélyen tengődik, az amerikaiak számára ő nem költő, hanem egy megvetett senki -, ráadásul Jelena is elhagyja: megszédítik a gazdag amerikaiak, s az őrült, nincstelen Edicska már nem kell neki.

De Edicskát kemény fából faragták: ha kell, az egész civilizációval szembeszáll szerelméért s leginkább azért, hogy önmaga maradhasson: független, gondolkodó, a világ berendezésén változtatni akaró emberi lény.

Edicska forradalmár akar lenni, hogy fegyverrel a kezében harcoljon egy olyan világért, amelyben nem rabolhatják el egy szegény költő szerelmét, lelkét, méltóságát azok a pénzes és hatalmas emberek, akik Amerikában is ugyanolyanok, mint a Szovjetunióban.

A regény a nyolcvanas években nagy sikert aratott Nyugaton (Limonovot "az orosz Henry Miller"-ként reklámozták), majd a kommunizmus bukásának éveiben az egyik legnagyobb bestseller volt Oroszországban.

Azóta is valóságos legenda - miközben Eduard Limonov már nemcsak az orosz irodalom különös, egyéni hangú képviselője, akinek óriási életmű van a háta mögött, hanem az orosz radikális ellenzék vezéralakja.

 

Mert mi jobbak vagyunk

Zahar Prilepin

 zahar_prilepin.jpgAz undorító, becstelen, ostoba államot, amely megfojtja a gyengéket, és az aljas, közönséges embereknek enged meg mindent - azt ugyan miért kellene eltűrni?
Szányka, akinek az apja halálra itta magát, az Alkotók Szövetségében találja meg élete értelmét: harcolni az aljas hatalom ellen, a hazáért, az egyszerű emberekért, az orosz földért. A dühös fiatalok, akiket a nagy filozófus és író, Kosztyenko szervezett párttá, rendszeresen összecsapnak a rendőrökkel, törnek-zúznak Moszkvában és más városokban is az igazi, nagy, férfias történelmi tettre áhítoznak, és készen állnak a börtönre és a halálra éppúgy, mint arra, hogy átvegyék a hatalmat Oroszországban.
Prilepin részben a mai orosz politikai folyamatok szuggesztív krónikása, aki sokak szerint egy olyan robbanást jósolt meg ebben a regényében, amely előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz s ugyanakkor bámulatos életismerettel mesél az orosz kisvárosok és falvak embereiről, akik úgy érzik, becsapták őket.
És ezt a regényt olvasva talán jobban megértjük a radikális, nacionalista fiatalokat akár Magyarországon is.
Prilepin maga is részt vesz a politikai küzdelmekben, s bár nézeteivel a legtöbben nem értenek egyet az orosz irodalmi életben, mégis sorra kapja a díjakat egy nemzedék és egy irodalmi csoport, az újrealisták vezéralakja lett, s művei lassan a világ minden fontosabb nyelvén megjelennek. Az orosz irodalom új világsztárja ő, sőt a Newsweek magazin szerint korunk orosz Hemingwaye.

A következő szerzőt csak azért teszem bele a cikkbe, mert úgy gondolom, hogy a kortárs orosz irodalom kapcsán érdemes megemlíteni. Sajnos nem találtam magyarra fordított művet, melyet orosz tudás híján én is el tudnék olvasni, de aki ezzel bír, akkor hajrá. Alexei Ivanov első regénye 1990-ben jelent meg, mely egy fantasztikus történet "Hunt a nagy medve". Amivel viszont igazán ismertté vált az 2004-ben megjent regénye Serdtse Parmy (a Parma szíve). Többet a szerőről itt tudhattok meg. 

iPhuck10

viktor_pelevin.jpgViktor Pelevin Kapcsán már teljesen más a helyzet. Számos művét találtam magyarra fordítva, ezek közül a legújabb a iPhuck10. Viktor Pelevin legújabb regényével a nem túl távoli jövőbe tekint: az iPhuck10 groteszk víziójában a darabokra szakadt néhai Egyesült Államokat már hatalmas fal választja el Mexikótól, Oroszország felett válogatott génekből kitenyésztett klón-cár uralkodik, a volt szovjet tagországok alkotta EU pedig jó pénzért bérbe adja légterét egymást rakétázó szomszédjai számára. A XXI. század második felére nemcsak a politikai, de a nemi élet is radikálisan megváltozott; globális járványok következtében a szexualitás - különféle high-tech segédeszközök közvetítésével - immáron a virtuális terekben zajlik, bármiféle tabuk nélkül; Hitler németjuhásza pedig Angela Merkel alakjában is reinkarnálódhat egy erotikus iFilmben. Ebben a szürreális világban végzi munkáját a regény főhőse, Porfirij Petrovics rendőrségi-irodalmi algoritmus, aki a XXI. század elején alkotott rejtélyes (és értékes) műalkotások nyomába ered. Kalandjait ezzel párhuzamosan detektívregény formájában rögzíti - ám mint azt hamarosan megtapasztalja, a szépírói tevékenység még egy számítógépes program esetében is könnyen "életveszélyes" vállalkozássá fajulhat...
Pelevin, mint már megszoktuk tőle, a jövőről ír, de a mi korunk legizgalmasabb kérdéseivel foglalkozik (mesterséges intelligencia, új világrend, politikai korrektség stb.), és teszi ezt a korábbi kultregényeit (Az agyag géppuska, Generation P, A metamor szent könyve) jellemző utánozhatatlan fantáziával és humorral.
Viktor Pelevin (sz. 1962) a mai orosz irodalom kultikus, világszerte népszerű szerzője. Nevezték már a "gogoli hagyományok tovább írójának", a "posztmodern orosz irodalom fenegyerekének" és a "cyberkor pszichedelikus Nabokovjának" is, míg ő maga "turbórealistaként" határozta meg prózáját. Sztahanovi tempóban bővülő, jelen állás szerint tucatnyinál is több regényből és megannyi elbeszélésből összeálló életműve javarészt magyarul is olvasható. Az 1992-ben megjelent Omon Ré az első regénye.

A végére pedig csak annyit, hogy jó lenne, ha az ember elmerülhetne az irodalomban, éppúgy, mint a nem túl szimpatikus Limanovban, vagy éppen Ulickajában. Mindezt függetlenül politikai hovatartozástól, ideológiától. Persze függetlenségről az ember álmodni sem mert, de mégis létezik valahol egy olyan, naív, képzeletbeli világ, ahol nem húz a rendszer határvonalat a művészi szabadságnak.

 forrás: Litera, Köyvesblog, Libri, Wiki

 

 

 

 

https://www.lira.hu/hu/blog/2017/01/12/kata-konyvespolca/

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyvespolca.blog.hu/api/trackback/id/tr9514299499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.