Vedd magad körül könyvekkel, és tarts velem!

Kata könyvespolca

A beszéd is tett

2018. november 02. - INSTANTWOMEN

 

„A beszéd is tett”, kezdi az egyik fejezetben a szerző. És ha valamihez, akkor egy tanár, ahhoz igazán ért. A tanár megszólításnak itt pedig jelentősége van. Hiszen hivatásos beszélő lévén, szabad így nevezni. Ez az ő története. Mondanám, hogy egy Aranytollas újságíróé, vagy színházigazgatóé, aki Törőcsik Marival együtt utazott Pécsre színészeket „lopni”, vagy éppen a filmforgatókönyvíróé, Lázár Ervin egykori évfolyamtársáé, aki együtt volt kiskatona Bodrogi Gyulával, vagy aki rövid ideig Horn Gyula tanácsadója volt. Nincs is vége a sornak. Egy mondat mégis akad, ami fontos: „a nagy érzéseknek valamiféle szent sterilitásuk van, ha meg nincs akkor azok nem is olyanok”, tehát jöjjön most egy érzelemmel teli, tabuktól mentes könyv, mely egy igazán izgalmas ember történetét meséli el.

torlesztes_fejlec.jpg

Ha lenne egy listám, melyben azokat a könyveket szortíroznám, amiben a legjobb kezdőmondatok vannak, ez a könyv és a kezdőmondata is belekerülne.  Ez a mondat részben a szerző apához való viszonyát, részben pedig a szigorú neveltetés felvetését tükrözi. Esetleg azt a tényt, melyet a Küzdelem apám emlékével című fejezetben taglal az író. És bár ebben a mai korban egy kisgyermek elfenekelése már nem biztos, hogy mindenhol „beleférne”, de az bizonyos, hogy ad egy ívet a történetnek. A szeret-e igazán apám? kérdés, valamint a bizonytalanság a választ illetően, nyomon követhető a műben. Ahogy a szerző írja, ennek a helyzetnek a felismeréséhez ez a könyv segített. És ez a fiú, aki teljes mértékig kitárulkozik a könyvben szépen lassan felnő, négyszer házasságot köt, szerelembe esik, szó esik a hivatásról, az első csókról, az abszolutizált, imádott, frigid édesanyáról (a szerző nevezte így), vagy éppen a baptista vallásról. Na nem ebben a sorrendben, mert a könyv végén a szerző visszatér a gimnáziumi évekhez.

Tabuk nélkül

„Amikor írni kezdtem a könyvet elhatároztam, hogy nem lesz tabu.” Egy azért mégis akad benne. Ahogy az iménti mondat is megerősíti azt a tényt, hogy a négyszeri házasságkötés, vagy a magánélet nem minden része tartozik mindenkire, lévén, hogy a Tanár úrnak a gyermekei mind elvált szülők gyermekei, teljesen egyet értek. „Sajnálom, hogy nem mindig voltam olyan jó apa, amilyen akkor voltam, amikor lehettem”, írja a szerző és bár ezt a kijelentést gyermekei erősen cáfolják, az apa fiú kérdése itt is megjelenik.

A könyv szerkezete memorandum, rövid visszaemlékezések, melyek kronológiai sorrendben haladnak, egy ponton visszafelé, és megint előre, majd a gyerekkort elhagyva egy József Attila idézettel elérkezünk a szülők halála után a nagybetűs élethez. A szerkezet mellőzi az önéletrajzi könyvek legfőbb hibáját az önigazolásokkal tűzdelt magyarázkodást. Tudatosan.

 Mi lehet az előnye a nyolcvanéves kor felett kezdett emlékezések? Na erről majd egy kicsit később.

Azám hazám

Ugorjunk egy kicsit előre a könyvben, hiszen egészen 56-tól indulunk, mikor még szükséglakásokat utaltak ki a fiatal pároknak és persze fel lehetett készülni a pincében való szülésre, mivel a tankokat épp a szükséglakás ablakára irányították. Amikor még javában ment a beszervezés, olykor úgy is, hogy valójában meg sem történt. Azám hazám, írja a szerző. Abban az időben a Népszabadság munkatársai hivatalos pártmunkásnak minősültek, majd évekkel később, amikor is a helyszín a Történelmi Levéltár, ahol teljesen ártatlan adatgyűjtés közben előkerült egy mappa és a mappa tartalma, az ott leírt szavak, még ha olybá tűnik, hogy igaztalant állítanak, ott voltak. A többi persze már történelem. Többek között az is, ahogy hazafelé sietve történelmet írt éppen 1956-ban. Ott, amikor már lőttek. Ott, ahol látta, amint a tömeg a székház felé hömpölyög, de ő erre ugyancsak azt mondaná, legyintve: áh az már történelem.

Menjünk még egy kicsit vissza az időben. Jelesül oda, ahol Apró Piroska a Parlamentben kabinetfőnökként hívatta be a szerzőt és azzal a felvetéssel állt elő, hogy Horn Gyula köré személyes tanácsadói csoportot hoznak létre, így lett ő egy, Popper Péter, Földes György, Révész T. Mihály, Matkó István közül. Mondanám, hogy csalódások és sikerek sora ez a könyv, és visszautalva a cikk elején felbukkanó mondatra: „a nagy érzéseknek valamiféle szent sterilitásuk van, ha meg nincs akkor azok nem is olyanon”, kicsit igazam is van.

Múlhatatlan múlandóság

Egyszóval, miután Horn tanácsadói munkája véget ért, egy olyan szövetség következik, amellyel nekem végső konklúzióként már nem sok dolgom van. A „MÚOSZ-iskolának nevezett intézménynek története a pártállami időkre nyúlik vissza.” Abban az időben, amikor Árkus Éva, Árkus József lánya velem szemben ült a MÚOSZ irodájában, ahol a szerző, mint a Bálint György Újságíró Akadémia tanára, majd később igazgatója volt jelen, valóban sok dolga volt. Nem fecsegnék erről többet, hiszen ez is már múltidő, de azért ide még mindenképpen tennék egy fejezetcímet, a Múlhatatlan múlandóságot, mert megannyi újságíró viszi magával azt a tudást, melyet Cserhalmi Tanár úr - hol így, hol másképp - és ahogy a szerző írja, még ha évekig tanította őket, még ha őszintén tiszteltek vagy kedveltek is - előbb utóbb el fognak felejteni. Nos, ebben az esetben nincs igaza a szerzőnek. Soha nem felejtik el.

„Ha bírálsz a talonban mindig legyen tartalék.”

Épp azon kapom magam, hogy majd 4500 karakternél tartok és még nem mesélem a színházigazgató Cserhalmi Imréről, akinek akkor a munkahelye az ország legnagyobb példányszámú lapja volt és aki a Győri Kisfaludy Színház igazgatója lett, és a fejezet címére utalva, volt is tartalék és bírálat is. „Zavaros fejű akarnokok, dilettáns pojácák, sértődött senkik, pártkapcsolatukkal visszaélők, önzésüket közérdekbe csomagoló demagógok”, szépen lelepleződtek akkor, amikor a lehető leglágyabb hangon sorolta az igazgató a tényeket. A tények pedig makacsok, így nyitott a jövő felé, mely jövőnek, mind az öt évnek 1980-ban lett vége.

És hogy milyen volt, milyen lehetett Magyarországon egy szocialista gyár az 1950-es évek derekán?

Tűpontos kórképet mutat ez a könyv az 1950-es évek nyomoráról, ahogy az éjszakai műszakból gyalogosan ért „haza”, ahol rázuhant a zajos világ, ahol tető híján rátűzött a nyári nap és egyetlen dologba kapaszkodott, Istenbe.

Törlesztés

Hogy mit és hogyan törleszt a szerző saját magának, vagy másoknak, és mi lehet az előnye a nyolcvanéves kor felett kezdett emlékezések? Ez a könyv végére kirajzolódik. „Ennek a könyvnek egyetlen sora sem tanulsághordozó vagy nevelő szándékkal íródott. Ennek a könyvnek összefoglalása nincs, legfeljebb annyi, hogy nincs életrecept, mindenki csak a maga életét élheti. Az, hogy milyen világból érkeztünk ebbe a gyönyörű országba, ez a könyv megmutatja. A sokoldalú múltismeret nélkül, csak kiszolgáltatottságot tévutat adhat a jelen, amelyben persze ijesztően ismétlődik a múlt.”

A könyvről többet itt találtok.

https://www.lira.hu/hu/blog/2017/01/12/kata-konyvespolca/

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyvespolca.blog.hu/api/trackback/id/tr6014338641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.