Vedd magad körül könyvekkel, és tarts velem!

Kata könyvespolca

Minden a tartáson múlik

2018. augusztus 27. - INSTANTWOMEN

 

Gitta motyogott valamit az orra alatt, ahogy álltunk a villamosra várva. Az üvegnek támaszkodva néztem a sok várakozó arcot. Mindenkinek van egy verziója a másikra. "Lapozgatom" a telefont, hiábavaló keresgélés után, nézem, hogy mit olvassunk és mit ne. És ebben az esetben a mit ne a kérdés, hiszen a felvillanó képek után jön a "ha ezt a pontot megnyomod, megszűnik a stressz" felütés, persze soha nem szűnik meg, miért szűnne?  Vagy éppen az Alapos kétely című nagy ívű történet, aztán a regényhős hüvelykujja. A bosszú ára, vagy a százhuszonharmadik kép, amin vicces, olvasására buzdító felemásan kreált figurákat látunk. Kávéscsészét nem lájkolok. Kiégnek a gondolataim a valóságtól.

minden_a_tartason_mulik.jpg

Gitta felszáll velem a villamosra.  Feszengve támolyog az ülés felé, fehér botjával kopogtatja a kétoldalt sorakozó székeket. Hirtelen egy tizenéves hatalmasat lök rajta. Majd kényelmesen dobja le magát az ülésre. Ráharapok az ajkamra, kissé felszisszenve mondom magamnak, hogy koncentrálj a könyvre. Olvass inkább, győzködöm magam. Közben nem keltek feltűnést, nem mutatok mást, és nem is ordítok. Csak állok ott a villamoson, kezemben,  azzal a félig összegyűrt könyvvel, amit a két olvasónapló és néhány ajánló után következik majd.

Tartás, anélkül nem mész semmire, folytatja Gitta.  Egyenes háttal állt és tűrte, ahogy a fiatal fennhangon, ordítva röhögött valamilyen buta insta sztorin.  

Minden a tartáson múlik, tette hozzá.

Neki nem kell sem pap, sem rabbi, ahhoz, hogy megnyugodjon, mondta.  Nyugodjak hát én is meg. Akkor délután persze csak bosszantani akart. Bosszantani, mert éppen azt ecsetelte, hogy egy nő csak akkor  nő igazán, ha férjhez megy, na és a gyerek, egy nő élete anélkül semmit nem ér.

Úgy múlik el a fiatalságod, mondja nekem, hogy nem lesz nyoma a létezésednek. Nem lesz nyoma a sok átvirrasztott éjszakádnak, legfeljebb az arcod barázdái sokasodnak, és persze nem lesz kinek átadnod az átadhatatlant.  Hogy gondolod, hogy folyton csak az írással, és azzal a sok buta könyvvel foglalkozol, és nem vagy annyira fáradt, mintha lenne más is?

Elég riasztó portrét érzékeltem a monológ után, ettől persze még nyugtalanabb lettem. Most éreztem először igazán, hogy vissza akarom fordítani az időt. Persze az idő folyamatosan alakul. Ha megállt volna, amíg a srác meglöki Gittát, most nem kellene hallgatnom, és sziszegve feszengenem a pofátlanságon. 

Akkor, amikor épp felszínre próbál törni a nagy nehezen saját önérzetem által elfogadott tragikus helyzet, miközben még mindig abban hiszek, hogy csoda történhet, na nem egészen azért, mert észreveszem, hogy érdemes ezt a civil illúziót választani, hanem mert egy halk mondattal megszakít valaki. A szemeimmel lassan bandukolok végig a villamos ülésén, és lassan felemelem a fejem, és meglátom a férfit. Ott áll előttem.

Nem gondoltam arra, hogy úgymond egy belső késztetésből elinduló vezérelt folyamat végén, rám néz és megszólít.  Én pedig kisírt lélekkel bambulok. Biztosan sok ilyet látott már. Ha mást nem, saját önarcképét a tükörből vissza. "Milyen retró, hisz olvas, mondja."

Ahogy a kijelölt folyosón összegyűjtött emberek várják, hogy végre haza mehessenek, úgy hullámzik a tömeg a villamoson.  És ha minden ugyanolyan módon lenne másmilyen, mint akkor, ahogy Péntek Orsi mondja.  Akkor ez is másképp történt volna.  A kérdés pedig nem az, miért nem olvas annyi ember, hanem az, hogy miért is olvasunk, és persze mit!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://katakonyvespolca.blog.hu/api/trackback/id/tr8614204159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.